Fenyőmagos sült pisztráng
Feltöltő: Kari(eredeti recept forrása: Gaby53, www.mindmegette.hu)
Hozzávalók 6 személyre:
6 db konyhakész pisztráng
6 db 5 cm-es fenyőág
10 dkg fenyőmag
12 szem borókabogyó
3 gerezd fokhagyma
3 közepes citrom
15 dkg vaj
frissen őrölt bors
só
3 evőkanál gin vagy vodka
Elkészítés:
A fenyőmagot szárazon aranybarnára pirítjuk, a megsikált citromokat héjastól vékony szeletekre vágjuk, a vajat megolvasztjuk, a borókabogyót durvára aprítjuk, a fokhagymát vékony lapokra szeleteljük.
A pisztrángokat kívül-belül sózzuk, borsozzuk. Belsejébe kenjük a borókabogyót, a fokhagymát, a vékony citromszeleteket és a fenyőágakat.
A sütőedényt vékonyan kivajazzuk, a halakat az edénybe fektetjük, meglocsoljuk az olvasztott vaj felével, és köré locsoljuk a gint (akkora sütőedényt válasszunk, amelybe pont beleférnek).
Alufóliával szorosan lefedjük, előmelegített 200 fokos sütőben 20 percig sütjük, majd levesszük a fóliát, meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal, és fedetlen sütjük (légkeverésre kapcsolva) tovább kb. 20 percig, ameddig szépen megpirulnak. A sütés közben egyszer-kétszer saját szaftjával meglocsoljuk.
Tálalás előtt frissen őrölt borssal megszórjuk, rájuk hintjük a fenyőmagot, köré teszünk néhány szaftos citromgerezdet, a visszamaradt szaftját a halra és a köret köré locsoljuk.
Ameddig sül a hal, a köret is elkészül, petrezselymes burgonyával vagy párolt vadrizzsel szoktam tálalni, de választhatunk ízlés szerint más köretet is.
Megjegyzés:
A receptet és a fotót Gaby53 küldte. Köszönjük!
Rakott zöldbab bulgurral vagy rizzsel
Feltöltő: Muki(eredeti recept forrása: Gaby53, www.mindmegette.hu)
Hozzávalók kb 5 személyre:
1 kg ceruzabab (zöld vagy sárga)
50 dkg darált hús
kb. 1/2-1 dl olaj
1 nagy vöröshagyma - aprítva
5 gerezd fokhagyma - aprítva
2-2 db zöldpaprika és paradicsom - darabolva
20 dkg bulgur vagy rizs
2 tojás
50 dkg tejföl
2-3 babérlevél
őrölt bors
morzsolt majoránna
szerecsendió
őrölt pirospaprika
ételízesítő
kb. 5-10 dkg reszelt (füstölt) sajt
só
Elkészítés:
A bab végeit lecsípem, megmosom, darabolom. Kb. 1 liter vizet forralok, ízesítem babérral, ételízesítővel, sóval, a babot megfőzöm, leszűröm.
A bulgurt (mint a rizst) forró olajon kevergetve felhevítem, majd kétszeres mennyiségű forró vízzel, ez esetben a bab főzőlevével felöntöm, sózom, borsozom, puhára párolom.
A darált húsból lecsós pörköltalapot készítek: a vöröshagymát az olajban megdinsztelem, megfuttatok rajta 3 gerezd fokhagymát, meghintem pirospaprikával, a darált húst fehéredésig kevergetem benne. Sózom, borsozom, hozzáadom a paprikát, a paradicsomot, lassan párolom kb. 15 percig, közben majoránnával ízesítem.
A tejfölbe keverek 2 gerezd reszelt fokhagymát, 2 felvert tojást, reszelt sajtot, frissen reszelt szerecsendiót és sót.
Kiolajozott tűzálló edénybe teszem a bab felét, szétterítem rajta a bulgurt, meglocsolom pár kanál fűszeres tejföllel, a pörköltet is elsimítom, és befedem a maradék babbal, majd tejföllel a rakottast.
Előmelegített 200 fokos sütőben sütöm fedetlen kb. 20-25 percig, pihentetem egy keveset, tálaláskor további tejfölt kínálok hozzá.
Megjegyzés:
A fűszereket bátran használjuk, mert a bab felveszi. Tovább gazdagíthatjuk, ha a lecsóalap alá aprított bacont sütünk, és főtt keménytojásokat karikázunk a rakottas közé.
A receptet és a fotót Gaby53 küldte. Köszönjük!
Fűszeres sertésszűz egyben sütve, baconbe tekerve
Feltöltő: Oliv(eredeti recept forrása: Ekesandi, www.mindmegette.hu)
Hozzávalók:
1 csík szűzérme
szeletelt bacon
3 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
durvára darált színes bors
kakukkfű
Himalája só
olaj
A körethez:
4 dl rizs
2 dl vegyes zöldség
7,5 dl víz
só
olaj
Elkészítés:
A szűzérmét megmosom, letisztítom, majd kevés forró olajban, serpenyőben pár perc alatt minden oldalát megpirítom.
Ezután tálcára teszem, amire kiterítettem a baconszeleteket. A húst fűszerezem )só, bors, reszelt fokhagyma, kakukkfű és apróra vágott újhagyma). A szalonnaszeletekkel körbetekerem, a tetejére lezárásként 1 szeletet fektetek. Hőálló kisebb tepsibe teszem, amibe előtte sütőpapírt tettem, meglocsolom pár kanál olajjal (abból, amiben kisütöttem a húst). Végül alufóliával letakarom.
Előmelegített 200 C fokos sütőbe tolom, és 70 percig sütöm. Ezután a fóliát lehúzom róla, és további 15 percet sütöm. Amikor elkészült, kiemelem egy lapos tányérra. Pár perc pihentetés után szeletelhető.
A körethez olajban megpirítom a zöldségeket, majd a megmosott, lecsepegtetett rizst is hozzáadom, pár percig kevergetem, majd forró vízzel (ami majdnem a duplája mennyiség, mint a rizs) felöntöm, lefedem, és hagyom, hogy magától elkészüljön. A lángot 1-2 perc után kikapcsolom alatta.
A szeletelt húst a zöldséges rizzsel tálalom.