Blini füstölt lazaccal, kaviárral és kapros tejszínes mártással
Feltöltő: Kari (eredeti recept forrása:Péter András www.mindmegette.hu)
Hozzávalók:
A blinihez (minipalacsintékhoz):
3 tojás
1/2 dl tej
1 dkg élesztő
1 dl tejföl
1 evőkanál vaj
20 dkg hajdinaliszt (bioboltokban kapható)
só
Valamint:
2 dl főzőtejszín
8 dkg füstölt lazac
1 kis üveg fekete kaviár
1 kis csokor friss kapor
1 gerezd fokhagyma
1 citrom
só
bors
Elkészítés:
A hagyományos, magyar konyhában ismert palacsintatésztához képest a legfontosabb különbség, hogy ebbe a tésztába nem teszünk cukrot, mert az beindítja az élesztő erjedését, és hatalmas mennyiségű tésztánk keletkezne.
A tojás sárgájából, tejből, vajból, a tejfölből és a hajdinalisztből elkészítjük a tésztát, majd az élesztőt egy kevés (3-4 evőkanál) langyos tejben megfuttatjuk, és hozzáadjuk a tésztához, összedolgozzuk.
A tojásfehérjéből habot verünk, és azt szépen hozzáforgatjuk a tésztához. Végül pedig evőkanállal belemerjük kevés felforrósított zsiradékba úgy, hogy körülbelül 1 centiméter vastag lepényeket kapjunk. Mindkét oldalát megsütjük.
A mártáshoz a főzőtejszínt lassú tűzön felmelegítjük, belereszeeljük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd a kapor 3/4 részét felaprítjuk, és a mártáshoz keverjük.
A bliniket a meleg mártással meglocsolva tálaljuk, tetejére ízléses lazaccsíkokat vágunk, kevés kaviárral és friss kaporral díszíthetjük. Citromgerezdekkel tálaljuk.

Megjegyzés:
A blini egy orosz minipalacsinta, gyakran lazaccal, kaviárral fogyasztják ünnepi alkalmakkor.
Péter András receptje, fotó: Tóth András
Vegyes zöldségleves húsgombóccal
Feltöltő: Oliv (eredeti recept forrása:Gaby53 www.mindmegette.hu)
Hozzávalók 5 főre:
25 dkg kifejtett zöldborsó
25 dkg karalábé
15 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
1 kis vöröshagyma
1/2 dl olaj
őrölt bors
őrölt paprika
kevés ételízesítő (a kedvenc)
petrezselyemzöld - aprítva
só
A húsgombóchoz:
25 dkg darált hús
1 db vízben áztatott zsemle
1 tojás
1 kis fej vöröshagyma - finomra aprítva
1-2 gerezd fokhagyma - zúzva,aprítva
őrölt paprika
csipet majoránna
őrölt bors
só
kevés zsemlemorzsa, ha laza a húsmassza
petrezselyemzöldje - aprítva
Elkészítés:
A darált húst összekeverem a húsgombóc többi hozzávalóival, pihentetem, ameddig a levest félig elkészítem.
A zöldségeket kb. egyforma darabokra aprítom. Felhevített olajban, magas hőfokon, sűrűn kevergetve a vöröshagymával dinsztelem kb. 5-10 percig. Elkeverem a fokhagymával, a liszttel is meghintve átkeverem. Megszórom kevés pirospaprikával, felengedem kb. 1,5 liter vízzel, sózom, borsozom.
Amint forr, vizes kézzel diónyi gombócokat formázok a húsmasszából, a levesbe engedem, együtt főzöm kb. 15 percig csendesen. A végén hozzáadom a petrezselymet is, de már nem forralom.
Ribizke krémleves habgaluskával
Feltöltő: Chilii (eredeti recept forrása:erkov www.dolgosmama.freeblog.hu)
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg ribizli /mirelit/
12-15 dkg cukor
vanília aroma vagy kivonat
2 tojás
1 dl tejföl
Elkészítés:
A ribizlit annyi vízben teszem fel főni, amennyi ellepi. Felforralom, és főzöm 15-20 percet. Leszűröm, és hagyom lecsepegni, de nem passzírozom. A leszűrt levet visszateszem a tűzre, hozzáadom a vaníliát és cukrozom (az össz. cukor 2/3-val). A tojások sárgáját kikeverem a tejföllel. A forrásban lévő levest a hőkiegyenlített tojásos tejföllel behabarom, és beforralom.
A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem, és rorrásban lévő vízbe szaggatva kifőzöm.